Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Szorítsunk holnap Tótka Sándornak a németországi Kanalsprint versenyén

Az UTE versenyzője, Tótka Sándor egy hónap pihenőt kapott edzőjétől, Hűvös Viktortól, hogy októbertől újult erővel vágjon bele az edzésekbe és felkészüljön a riói olimpiára, ahol a dobogó megszerzése a cél.

 

Tótka Sándor és Molnár Péter párosa kiválóan debütált az idei évben. Az Európa Játékokon elért ezüstérem után kétszer is megnyerték a világbajnokság döntő futamát, ezzel megszerezve a riói kvótát. A munka után édes a pihenés, Sanyit római vakációja után értük el egy interjú erejére.

„Már nem nagyon gondolok a vb-re, csak a jövő évre koncentrálok, hogy itthon megnyerjük mindkét válogatót és megszerezzük az olimpián való indulás jogát. A vb-győzelem egy pozitív visszajelzés volt, hogy jó után haladunk Viktorral és Petivel és igenis lehetséges egy ilyen szoros számban is az élen végezni. Várom már, hogy elkezdődjön a felkészülés.”

Sanyi elmondta, hogy jövőre szeretne érmes helyen végezni a brazíliai olimpián, de addig még sok munka vár rá és itthon is meg kell verni a hazai erős egységeket, ami plusz motivációt jelent az egységnek. A vb után megrendezett Előolimpián szerencsére sikerült felmérniük a körülményeket és megnézték a látványosságokat is, így jövőre már csak a versenyzéssel foglalkoznának.

„Vannak még hiányosságok Rio de Janeiróban, a pálya nem volt egy luxus, de a szállásunk minden igényünket kielégítette. A víz viszont nagyon hínáros volt, a döntőben már a rajtban felakadtunk, így nem is úgy sikerült a verseny, ahogy terveztük, de a szervezők biztosítottak minket, hogy jövőre nem lesznek ilyen problémák. A másik nagy gond a felevezősáv hiánya volt, de ezt egy mobil szigettel oldják majd meg. Az ország egyébként gyönyörű, nagyon jó volt megismerni ezt a más kultúrát, az ottani embereket.”

A 21 éves versenyző a jövő hét folyamán kezdi meg újra az edzéseket, de addig még vár rá egy németországi verseny is.

„A Kanalsprint igazából egy buliverseny, amivel odakint népszerűsítik a sportágat. Ez mindig nagyon jó hangulatban telik. A jövő héten pedig már el is kezdjük az edzéseket a csoporttal. Év elején érkeztem Hüvös Viktor csapatához, ami az első pillanattól kezdve nagyon befogadó volt, meleg szívvel fogadtak a srácok, akikkel igazi barátokká kovácsolódtunk az edzések folyamán és minden téren segítjük egymást. Nagyon tetszik Viktor alázata a sport iránt, és hogy mindig azon agyal, hogyan mehetnénk még jobban. Igazi megtiszteltetés vele együtt dolgozni.”

Rio után lekerül az olimpiai programról a sprinterek páros versenyszáma, így az újpesti versenyző már gondolkodik a folytatáson is.

„Hallani híreket, hogy Tokióra lehet visszakerül a K-2 500 méteres versenyszám is a programba, de ha nem, akkor kénytelen leszek 1000-re készülni. Az olimpia után mindenesetre lesz egy nagy pihenő, hogy elgondolkozzunk a hogyantovábbról.

A kétszeres világbajnok éppen egy éve hagyta ott gyomaendrődi nevelőegyesületét és szerződött az UTÉ-hoz. Döntését azóta sem bánta meg.

„Az UTE egy biztos hátteret tud nyújtani nekem, egy olyan biztonsági helyzetben érzem magam, hogy csak az edzésekre kell koncentráljak. Bármilyen problémám volt, mindig számíthattam rájuk. Külön jól esett, hogy a vb előtt felhívott Doma Gergő szakosztályvezető és mondta, hogy az országban minden újpesti most nekem szurkol. Ekkor éreztem igazán, milyen nagy dolog egy ekkora klubhoz tartozni, de nagyon sokat köszönhetek a gyomaendrődieknek is, akik mindig ott vannak a versenyeken és biztatnak azóta is.”

Forrás: www.kajak.hu

SIKERES VERSENYZÉST KÍVÁNUNK!!!

HAJRÁ SANYI,HAJRÁ UTE!!!

 

Képek

baki I. Európai Játékok - csapatgyűlés című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41